Még talán 17 éves voltam, mikor Anya felvetette az ötletet nyárra. Akkor hallottam erről először. Aztán kissé feledésbe merült az Ő részéről, de nekem nyaranta vissza-visszatértek a gondolataim. És így, miután majdnem egy évet Kolozsváron töltöttem az egyetemen - mely havi egyszeri hazalátogatással, felügyelet-nélküliséggel, újszerű nehézségekkel és a problémamegoldási stratégiáim újratervezésével járt -, úgy érzem, eléggé sokat fejlődtem függetlenedés és felnőtté válás terén.
Aztán... December volt, és azt vettem észre, hogy gomolyognak a gondolataim a camino körül, hogy mennyire szeretném most nyáron. Mert már decemberben is éreztem annak a jelentőségét, hogy itt tanulok, és úgy éreztem, az önállósulás folyamatát meg kell "koronázni" egy jelentős eseménnyel az életemben. Egy olyannal, mely tudom, rengeteget fog alakítani engem. Ahol egyrészt magamra vagyok utalva a helyzetek megoldásában, másrészt csak magammal vagyok; fel szeretném fedezni a határaimat, meddig és mennyire bírom egyedül.
Ezenkívül azért is erre a nyárra esett a választásom, mivel a következő nyarakon valószínűleg nem lesz lehetőségem, egyéb okok miatt. 25-26 évesen pedig már későnek érzem, mivel abban a értelemben mindenképp elveszíti jelentőségét, amilyenben én most meg szeretném tenni.
Szóval áhítozva az útra, és tudva, hogy nem túl reális a dolog, elkezdtem nekidurálni magam a tanulásnak: szerettem volna ösztöndíjas lenni, hogy spórolhassak a caminora, és Anya lássa, hogy a(z intrinzik :)) ) motiváltságom mennyire erős. Faltam az internetes portálokat, a teljes útleírásokat, nézegettem a fényképeket, és tulajdonképp akarva-akaratlanul birtokába jutottam minden létfontosságú információnak.
De volt egy elég komoly probléma: én MINDENKÉPP egyedül szerettem volna megtenni. És micsoda ötlet jutott az eszembe!... Pénzspórolás végett repülő helyett stoppal teszem meg az oda-vissza utat! De az 100%, hogy Anya nem fogja megengedni, hogy egy ilyen kalandnak egyedül vágjak neki 20 éves leányfejjel. Szóval elkezdtem fantáziálgatni mindenféle Tom Sawyer-szerű szökési merényletekről: kikerülendő Édesanyám tiltását (természetesen előre megtervezvén gondosan az utat, pénzt beszerezni, stb.stb.), egyik reggel csak egy levélben az ágyamon tudósítom a hollétemről. Telefon kikapcsolva, hogy ne tudjon elérni pár napig (azért smsben mindennap megnyugtattam volna hogylétem felől), én meg közben élvezve a szabadságot, tartok a kiindulópont felé...... :) Na igen, visszaolvasva is kissé merész. Az egyedüli (és engem teljes mértékben visszatartani tudó) ok az volt, hogy féltettem Anyám egészségét. Biztos voltam benne, hogy annyira fog aggódni, hogy végül valami komoly baja lesz. Ezt pedig nem akartam kockáztatni...
(ide szeretném megjegyezni, hogy ezekben az időkben megnéztem az Into the wild című filmet, és.... teljesen más perspektívából kezdtem látni az caminot. A filmben szereplő úthoz képest az enyém bakfittynek, egy mesterkélt sétálgatós hónapnak nézett ki. Ezenfelül minden éjjelemből több órák teltek el fantáziálgatásokkal a camino-ról, a filmről.... Egyszerűen olyan mély érzelmeket vált ki ez a film, hogy nem tudod aztán, mit is akarsz igazán elérni az életedben.)
[http://www.youtube.com/watch?v=ouANEo2w0Pg&feature=related --> feeling of freedom.]
Szóval rá kellett vennem magam, hogy felvezessem az ötletet. Azt már magamban eldöntöttem, hogy nem stoppolva utazom, ezért ezzel nem is terheltem. De természetesen, ahogyan számítottam is rá, Anya elég képtelenségnek tartotta még így is az ötletet. Próbált rávenni, hogy társsal menjek, vagy arra, hogy ne most. Az utóbbit teljesen elvetettem, viszont az előbbibe beleegyeztem volna. Sajnos nem így jött össze a lehetséges leendő útitársamnak, de megegyeztünk egy jövendőbeli közös útban;)
Ezek után Édesanyám nagy nehezen beadta a derekát, Magában szitkozódva, hogy miért is ennyire engedékeny:), és hogy ha valami bajom esik, az Ő lelkén fog száradni...
Az eddig még csak vágyálomnak tűnő út pedig realitást nyert. Gőzerővel belevetettem magam a tervezés további részleteibe, megtörténtek a repülőjegy vásárlások, a vinni- és a még vennivalók listájának összeírása, és végre engedhettem szabadon szárnyalni a gondolataimat, vajon milyen is lesz majd...
Szóval. Most még itthon, azazhogy Kolozsvárott, éppen vizsgaidőszak kezdete előtt, tanulás helyett. Már alig férek a bőrömbe!:) Sajnos a gondolataim minduntalan a caminora térnek vissza....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése